Savgerinc, mineráliák, déli lankák és társaik - a borkóstolások elengedhetetlen hozzávalói. Ezektől abban az 1-2 évben is felállt a hátamon a szőr, amikor a borok világába igyekeztem elmerülni. A sört mindig is őszintébb, egyszerűbb italnak gondoltam, amivel nem férnek össze a fellengzős-terjengős tirádák. Ha kóstolás, akkor egy-egy velős mondatban elmondjuk: hogy néz ki a nedű a pohárban;  milyen az illata; megemlítünk 1-2-3 meghatározó ízt, aromát;  végül ítéletet mondunk: jó volt-e, jöhet-e még egy.

Erre 2017-ben hol tartunk? Élesztős-ásványos keserűség, decens tejsavasság, friss nemeskomlók szubtilis virágossága - ilyen és ehhez hasonló kifejezések sorjáznak a mai hazai sörleírásokban. Ezek a borsznobokhoz méltó ömlengések ugyanazt érik el a sör esetében is: eltávolítják, elidegenítik a hallgatóságot. Egyértelműen téves az irány, több szempontból is, az alábbiakban ezeket veszem sorra röviden:

1. Lehetetlen küldetés

Leírni, objektívvé tenni mindazt, amit a korsó ledöntése közben éreztünk, megéltünk - reménytelen vállalkozás. Ki tudná leírni csak a helyet, ahol épp tartózkodik, olyan precízen, hogy bárki olvassa, ugyanazt lássa maga előtt mint a szerző? Ki tudná leírni az ég színét, a vattacukor ízét, a nyári nap hevét az arcodon?

Senki - de ilyen aprólékosságra nincs is szükség. Egy filmet sem úgy mutatsz be másoknak, hogy mérnöki pontossággal leírod az egyes jelenteket. Kiemelsz néhány meghatározó jegyet (jól volt fényképezve, a főszereplő nagyot játszott, kicsit el volt nyújtva, nagyon lehúzó stb.), esetleg összeveted más filmekkel (keményebb, mint a Rambo 3), a végén meg összesítesz: tetszett-e, ajánlod-e. Ennyi kell és nem több egy sörnél is.

2. A párhuzamosok a végtelenben találkoznak

 Még ha ha sikerülne is a saját élményedet maradéktalanul átadni, parttalan vitákhoz képes vezetni az, hogy a másik jó eséllyel teljesen mást él meg. Az ízek, aromák többségét a garatban érezzük, a szaglásunkkal. A körülbelül 9 millió szaglóreceptorunk nagyjából 1000 különböző típusból (ezek mind különböző aromák azonosításáért felelnek, önmagukban és más típusokkal közösen is) tevődik össze  - ezek aránya mindenkiben más és más.

Emiatt lehet az, hogy a számodra meghatározó ízt a veled együtt ebédelő egyáltalán nem érzi az ételben. Ezért van az, hogy ami egyikünknek elviselhetetlen, a másiknak lehet kellemes. És pont ezért lehet egyszerre igaza annak, aki parfümolajokat vél felfedezni egy korsó sörben, és annak, aki ebből semmit nem tapasztal. Ne osszuk meg a közönséget ilyen kifejezésekkel, szorítkozzunk a lényegre, a legfontosabb jellemzőkre, a részletek felfedezését - vagy fel nem fedezését - bízzuk az olvasóra.

3. Rossz példakép

Az idézett sörjegyzetek s úgy általában kedvenc italunnkal kapcsolatos írások erősen építenek a nagy testvér, a borkritikák nyelvezetére. Hogy miért lehet ez? Közhelyes válasz, hogy hazánkban nincs a sörnek kultúrája - emiatt valahonnan importálni kell. Hasonló közhely, hogy a borkultúrában tapasztalt fellendülést szeretnénk a sör piacán is viszont látni.

Mindkét állításban van valami, mégis azt mondom, hogy ez teljes tévút. A boros vagy bármilyen más szubkultúra szókincse, attitűdje ahhoz a kultúrkörhöz tartozik - máshol alkalmazva pont olyan, mint tehénen a gatya. Olyan nyelvezetet kell használni - ha nincs ilyen, akkor első lépésben teremteni - ami a sör őszintébb, egyenesebb, hétköznapibb természetéhez jobban passzol.

Összegezve

Ha a sörkritikákat magunknak vagy ugyanannak a maroknyi embernek szájuk, akkor nincs teendő, csináljunk mindent úgy, ahogy eddig. De ha a cél a minél több olvasó bevonása, a jó sör ügyének terjesztése, akkor tartsuk szem előtt az alábbiakat:

Kezeljük úgy a sört, mint egy filmet vagy bármilyen más műalkotást! Ne akarjunk mindent elmondani róla, elég, ha felkeltjük az édeklődést - vagy ha rossz a nedű, akkor óva intünk a találkozástól.

Szorítkozzunk a lényegi, meghatározó jellemzőkre! Kerüljük a megosztó, és sok esetben szubjektív, csak kevesek által érthető íz- és aromaleírásokat.

Csináljunk és használjunk sörnyelvet! A boros/kávés/akármilyen gasztro/szubkulturális kifejezéket és szófordulatokat hagyjuk meg másnak.

A belga sörbolt volt a kapu, a budai rakpart közelében. Akkor még sokkal kisebb, raktárszerű helyen, heti két délután nyitva. Azt megelőzően is bennem volt a vágy, néha-néha találkoztam jó sörökkel, pár éven át próbáltam borsznob lenni, nem sikerült - de e helyen teljesen elvesztem, átkerültem egy másik világba. Apránként mindent végigkóstoltam, amit csak kapni lehetett (kivéve a 24 féle gyümölcsös mű-lambicot), és nem hittem el. Ezer íz, illat, karamell, csoki, gyümölcsök, virágok, fűszerek (egyik sem hozzáadva!) - te jó ég, ilyen is lehet a sör?

Az egy kaptafára készült, kukoricagrízes hazai mocskokon felcseperedve nehéz volt nem azt éreznem, hogy végig át voltam verve. Hogy az, amit hordószámra itattak velem, pont annyira sör, mint amennyire a Vörös Asztali Koccintós és társai (azidőtájt nagyságrendileg 150 Ft/2 l) - bor. Hogy ez az ital annyiféle lehet, mint égen a csillag: nem kell ugyanazt inni, ugyanazt szeretni, mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Hogy a korsóban ott rejtőzhet egy, öt, száz történet - nem csupán egy (szó szerint) gyárban előállított termékről lehet szó.

Úgy éreztem magam, mint aki álomból ébredt, mint Neo a Mátrixban. Az egyszerűbb megoldás, a kék kapszula (vissza Sopron-Kőbánya-Bőcs-Pécs remekeihez!) továbbra is adott volt - de ha csak egyszer igazán látod és átéled az igazat, már nincs visszaút. Nekem biztos nem volt - azóta is keresem, kutatom, kortyolom, hallgatom, habzsolom, harsogom mindazt, ami sör, -kultúra, -történet, -elmélet és -élet.

Így ment ez egy darabig, aztán 4 éve újabb lépcsőfokhoz értem, még mélyebbre mentem a nyúl üregében - akkor kezdtem el készíteni is a sört, otthon. Ezzel pedig egy újabb berögződésről, belénk nevelt képzetről tapasztaltam meg, hogy teljesen téves: nem igaz, hogy csak “gyárban” lehet sört csinálni! Nem igaz, hogy amit otthon készítesz, soha nem lesz olyan, mint a nagyüzemi, sőt! Néhány alapvető szabályra odafigyelve mindenki készíthet saját maga, jóféle (a gyáriaknál nagyságrendekkel jobb, gazdagabb) nedűt - ahogy tették azt elődeink is, évszázadokon át.

Hát ez lenne a Kocka Sörműhely: beszélek arról a világról, ami túl van azon, amibe születtünk, amit belénk neveltek, amiben a legtöbben egész életüket töltik - és igyekszem gazdagabbá is tenni azt a saját főzeteimmel. Az a célom, hogy mindenki, akivel kapcsolatba kerülök, felébredjen - s közülük minél többen saját maguk is írják, meséljék a sztorijukat, megtapasztalják s élvezzék a saját sör örömét.

Tarts velem - ha nem tetszik, amit látsz, még mindig választhatod a kék kapszulát!